Csillagok

Kirándulóhelyek itthon őszi hétvégékre

Szerencsénk van az idei októberrel, hiszen a ködösen induló reggelek után elkezd ragyogni a nap, a levegő langyos, a fák legszebb ruhájukban pompáznak, és ha minden így megy tovább, novemberben is kirándulóidő lesz.

Kezdjük a kirándulást a Gaja-völgyi Tájcentrum vidékén! A Gaja-szurdokban rohan a patak, körülötte pedig színpompás erdőben sétálhatunk kényelmesen, gyerekkel, kutyával is. Miközben a túra nem megerőltető, csodás látványban lehet részünk, megpihenhetünk, piknikezhetünk a tó partján, és ha kihívásokra vágyunk, akkor keressük meg a Károlyi-kilátót, a Vaskeresztet, a Római fürdő vízesését, a Rigó-lyukat, a Sobri Jóska barlangot, az Alba Regia forrást, az Ádám-Éva fát, majd hazafelé ne menjünk el a felújított, romantikus, és lenyűgöző kilátást nyújtó Csókakői vár mellett sem!

 

Őrség

Ha ősz, akkor Őrség: elképesztően színes fák, hegyek, dombok, természeti kincsek, kultúra, patakokkal tűzdelt táj, gombaszedés: olyan sok programlehetőség van, hogy összeszedni is nehéz. Ha tehetjük, vigyünk biciklit, és járjuk végig Pankaszt, ahol haranglábakat találunk, Őriszentpétert, Szalafőt, a Völgyhidat, a pityerszeri falumúzeumot, Máriaújfalut, a Hársas-tavat, pihenjünk Lenti gyógyfürdőiben, nézzük meg a kápolnapusztai bivalyrezervátumot, a felsőszenterzsébeti Bagoly-házat, a veleméri Szentháromság templomot, kastélyokat, faluházakat, a termelői piacokat. Az egész családot vigyük el az Őrségi Nemzeti Parkba állatokat nézni, és csodálni a természetet.

 

A Balaton másképp

Fürödni csak a nagyon bátrak merészkednek már ilyenkor, de ettől még a Balaton és környéke továbbra is csodálatos kirándulóhely. Végre fel lehet fedezni a nyári hőségben kihagyott meredek ösvényen a tihanyi barátlakásokat, amik még az 1000-es években épülhettek, és megcsodálni fentről a kilátást. Ebből a Kisfaludy-kilátóban sem lesz hiány Badacsonytomajban, ahová erdei útvonalon sétálhatunk fel. A gyerekek biztosan örülnek majd a Szigligeti várnak, amit az 1200-as években építettek a pannonhalmi bencések. Az északi parton szerveznek Őszi keringő túrát, Hévízen Múltidéző túrát, Kővágóörsön teljesítménytúrán tehetjük magunkat próbára a Káli-medencében, s cserébe vullkánok csúcsára állhatunk. A déli parton ne hagyjuk ki a balatonfenyvesi kisvasutat, a rádpusztai lovas centrumot, Fonyódon a Siposhegyi Kilátót, a balatonföldvári híres platánsort, a szántódpusztai majorságot sem.

 

Szilvásvárad

A Bükk-hegység lábánál is rengeteg látnivaló várja a kirándulókat. A Szalajka-völgyben futó patak és a Fátyol-vízesés mindenképpen megér jó pár órányi figyelmet, nézzük meg a pisztrángneveldéket, a Szalajka-forrást, az Istállós-kői-barlangot, az Erdei Múzeumot, és a gyerekek legnagyobb örömére erdei kisvasutazzunk!

 

Zirci arborétum

Majdnem hatszázféle fa és cserje található bejárható helyen, így az összes létező őszi színárnyalatot megcsodálhatjuk a leveleken. Mindehhez a ciszterci apátság nyújt műemléki környezetet, de vigyázzunk, mert néhány növény és épületrész nem véletlenül védett. A halastó, a Cuha-patak, a rengeteg mókus mind arra várnak, hogy meglátogassuk őket.

 

Lillafüred

Az Északi-középhegység egyik legszebb helye a romantikus Lillafüred a Palotaszállóval, a függőkerttel, hazánk legnagyobb vízesésével. A kalandra vágyók keressék fel az Anna-mésztufabarlangot, gyerekekkel pedig kisvonatozzunk be Miskolcra, és mártózzunk meg a híres miskolctapolcai barlangfürdőben.