Konyha

Tokaji lett a világ legdrágább bora!

11 millió forintért kell el egy palack 2008-as Tokaji Essencia

Az amerikai Fortune magazin cikke szerint negyvenezer dollárért, azaz több, mint 11 millió forintért adtak el egy palack magyar bort, pontosan egy Royal Tokaji Essenciát egy kínai vevőnek. A rekorder italritkaságból, azaz 2008-as Royal Tokaji Essenciából összesen 18 palacknyi készült. Ha drágállnád ezt a bort ne izgulj, mert most akciósan csak 35 000 amerikai dollár lesz egy üveg belőle! Felmerül a kérdés, hogy mitől is lehet ilyen értékes ez a bor? Például azért mert az elkészítése a legidőigényesebb az összes többi borhoz képest, hiszen kizárólag aszúszemekből készülhet, amiből egy-egy üveghez nagyjából 181 kilónyi szükséges, ráadásul minden szőlőt, amelyet felhasználnak hozzá, kézzel kell szüretelni.

tokaji_esszencia-bottle-horizontal

Azon túl, hogy az államokbeli médium beszámolt erről a hazánk gasztronómia életét ismét előtérbe helyező sikerről részletesen be is mutatja a tokaji borok történetét. Kifejtik azt a hosszú és fáradtságos folyamatot, ami hazánkban végbe ment a bortermelőknél, miután a rendszerváltás után kénytelenek voltak szinte az alapoktól újrateremteni a magyarországi borászatot. Ennek fényében még inkább kiemelkedő a siker, mert olyan országok borait utasította maga mögé a haza nedű, melyekben zavartalanul folyt a bortermelés és évszázadok óta virágzik a borkultúra.