Konyha

Egy nő is van az év legjobb 5 borásza között

Március 1-jén a Borászok Borásza Kóstoló Kör az 50 legjobb magyar borász részvételével szakmai kóstolót tartott. Az úgynevezett „ötvenek” voksoltak maguk közül a legjobbakra, azaz a Borászok Borászára cím várományosaira. A legjobb 5 nevét már ismerjük.

Amikor létrehozták Borászok Borásza Kóstoló Kört több cél is megfogalmazódott. Az egyik az volt, hogy legyen egy olyan borász díj, amit valóban a szakma, azaz maguk a hazai borászok krémje ítél oda a szerintük legjobbnak. Ezen felül pedig egy borász workshop, ahol a legjobb magyar borászok bemutatják egymásnak a legújabb kreációikat, kicserélhetik a gondolataikat egymással a szakmáról és egymás javára lehetnek.

És nem utolsó sorban az is, hogy ezeken a találkozókon kóstolgatás közben előbb döntsenek az 50 legjobbról, majd abból az 5 legjobbról és végül a végső győztesről, azaz a Borászok Borászáról. A beérkezett szavazatokat a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány összesítette, és ezzel a Borászok Borásza 2019 szavazás első fordulója lezárult, amiről korábban már írtunk is.

Az ötven legjobb magyar borász az alábbi ötöt választotta, közülük kerül ki idén a Borászok Borásza. A végső győztes nevét csak a Borászok Borásza Díjátadó gálán hozzák nyilvánosságra április 26-án.

Íme az 5 döntős, akik közé bekerült egy hölgy is, Bárdos Sarolta.

borászokborásza3