Gyereknevelés

Férfi a játszótéren

Mostanság előfordul, hogy a feleségem helyet én megyek a gyermekünkkel a játszótérre, ami valóságos szociográfia számomra.

Amikor először mentem Csanád fiammal a játszótérre, eszembe jutott, hogy én is mennyire imádtam oda járni sok-sok évvel ezelőtt. Irigykedve néztem, hogy milyen szuper játékok vannak manapság, amik nem biztos, hogy jobbak azoknál, amikkel mi játszottunk anno, ám az tuti, hogy biztonságosabbak. A játszóra érkezve arra lettem figyelmes, hogy kisebbségben vagyok, annyira, hogy rajtam kívül mindenki hölgy, anyuka, nagymama, kivétel a gyerekek, akik között azért akadt néhány hímnemű. Szóval elkezdünk játszani a kisfiammal, ami nagyrészt abból áll, hogy én futok utána, és igyekszem megóvni a nagyobb balesetektől. Fura, mert hiába van gyermekemnek saját, teszem hozzá szerintem prémium minőségű homokozókészlete, ő mégis mindig másét veszi célba. Az is feltűnt, hogy a játszón az anyukák egyből pusmogni kezdtek, amint megjelentünk, ahol egyébként leosztott helyek vannak, mint a Maffiában és én tudatlan arra a padra pakoltam a cuccainkat, amit az egyik anyuka kinevezett sajátjának. A játszón nem az erőszak az úr, ezért meg is szólítottak és próbálták kideríteni, olyan klasszikus női kikérdező módon, hogy miért nem az a magas, gyönyörű nő jött ezzel a gyermekkel. Elmondtam, hogy szerencsémre a hölgy, akit emlegetnek a feleségem és ő a közös gyermekünk és most úgy esett, hogy én jöttem vele. Nyilván egy összevesztünk, válunk vagy bármi érdekesebb sztorinak jobban örültek volna, ám én csak az unalmas valóságot mondhattam. A végén persze megjegyezte a pados hölgy, hogy oda ő szokott pakolni, nem mintha nem férne el rajta több cucc. Én végezetül csak annyit mondtam, hogy eddig azt hittem közterületen vagyunk és a játszóteret használók bármelyike leteheti a padra a cuccait. Meg is kaptam, hogy bunkó vagyok, bár nem tudom miért. Legközelebb újabb történettel jelentkezem a játszótérről.

Fotó: Kerepeczki Anna

A kép illusztráció. Fotó: Kerepeczki Anna