Konyha

XIII. Nemzetközi Sörverseny és Sörmustra

Hazánk legjelentősebb sörversenyének sajtótájékoztatóját tartották március 21-én, ahol a verseny nevezői mellett a hazai söripar látványos fejlődéséről is szó volt.

Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a legjelentősebb hazai sörversenynek nevezte a Nemzetközi Sörverseny és Sörmustrát, mely részben állami támogatásból valósul meg. Idén április 10. és 13. között rendezett gödöllői megmérettetésre 9 országból 85 főzde küldte el sörét. A versenyt egészíti ki a Sörmustra, ahol 40 hazai kisüzemi sörfőzde mintegy 80 fajta sörével várja a látogatókat. Ezen felül azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy hazánkban a kisüzemi sörfőzdék száma a 2013-2017 közötti időszakban mintegy 70 százalékkal nőtt, mindeközben árbevételük több mint háromszorosára bővült, szóval igencsak intenzív fejlődés zajlott le ezen a piacon Magyarországon. A magyar kisüzem, kézműves sörök egyre jobb minőséget képviselnek nemzetközi mércével is és egyre több nő keresi, fogyasztja a söröket a kimutatások szerint.sörmustra