Abból induljunk ki, hogy minden egyes generációnak legalább saját szobája van, jobb esetben lakrésze, azaz fürdőszobája és valami konyhája is. Ahol ez nincs meg, az teljesen más helyzet, most a jobb körülményekről beszélünk.
A legidősebbek, a nagyszülők szempontjából – sokáig minden csodálatos
Felfoghatatlanul nagy ajándék egy egészséges unoka, és saját gyerekének boldogsága. A nagyi röpdös, csupa mosoly – az utcában szemmel látható őszinteséggel irigyli mindenki. Nagyi nem fárad, mindent, amit csak tud, megtesz, hogy a kismamának segítsen. Főz, mos, takarít, bevásárol, vigyáz a gyerekre.
Nem munka ez neki, akkor sem, ha két nap után leszakad a dereka. Mindenki azt mondja, a pici rá hasonlít… Egyre többet vigyáz a gyerekre, aztán még többet. Nem is igen érti, hol vannak a kisded szülei, és amikor megtudja, hogy már megint moziba vagy buliba mentek, kicsit duzzogni kezd – „Ezeket nem is érdekli a saját gyerekük. Felelőtlenek.”
Teljesen más érzés, mint mikor az ember a saját gyerekét neveli
Az unokával minden könnyebb. Már-már gyanúsan könnyű és élvezetes. Sima ügy, nem kell annyit izgulni, az embernek van rutinja. Tudja, melyik sírás mit jelent. Persze, lehet, hogy csak a felelősség más. Mert akármennyit lehet nagyi az uncsival, az akkor is „csak” unoka, nem a saját gyereke.
Mégis, most jön a boldogság szakasz, a pici napról-napra többet tud, ügyesen fordul, mászik, mintha mondott volna valamit. Egyszer csak, valamikor az „ana” után tisztán és érthetően azt gügyögi – „nani”. Ezért megérte minden gürcölés. Olyan okos, hogy lehet neki mesét olvasni, órákig játszani valami ostoba tárggyal, mondjuk egy krumplinyomóval, mert az tetszik a kicsinek, nem a drága játék, amit a másik nagyszülőktől kapott. Igaz, a kicsit nehéz betenni a kocsiba – micsoda babakocsik vannak mostanában, milyen bonyolult és drága szerkezetek, régen egy autó is egyszerűbb volt! – kutyákat és cicákat nézni vele az utcákon és kertekben, jön az első fagyitölcsér, még csak habbal töltve. Ezt nem mondja el otthon anyuéknak, mert napról napra nő a tiltólistás ételek köre, mint nem adhat a gyereknek. Cukrot, csokit, kólát, nem bio-termesztésű gyümölcsöt és zöldséget, kolbászt, „túl fűszeres ételeket”, felsorolhatatlan, miközben a szülei ropival, halrudacskákkal és tésztával tömik. Neki mondják meg, mi az egészséges… Mert ő mérgezte őket kis korukban, ugye?!
Hű, mikor már totyog, jár az a gyerek, mikor már lehet vele énekelni!
Amikor a legjobban dögönyözhető, ha nem szalad el, illatos, okos és szép, és az ember csókokkal borítaná el mindenütt. De nehéz is megállni! Hogy csak egy kicsit, mégis, legalább a pocakját. Igaz, ezektől a pusziktól esett legutoljára is ágynak, mert az édeske valami járványt hazahozott a bölcsiből-oviból, beteg lett az egész család. Aztán megint, megint, hónapokon át mindent elkaptak, ami kicsit is fertőzött. A doktorok egymást tiporták a küszöbön.
Ahogy a gyerek vagy gyerekek egyre jobban eljátszanak magukban, kiderül, hogy minden növény elszáradt a lakásban és a ház körül, hogy a konyhában nem szabad belenézni a sütőbe, mert ujjnyi vastagon beleégett valami sütés, a mosógép sem tisztább. „Ezek” életükben nem vasaltak semmit, azt mondják, nem is kell, pedig jönnek az ünnepségek az oviban, aztán az évnyitó az iskolában. Nagyi sütőt és mosógépet pucol, sövényt vág, kicseréli a földet a cserepes virágok alatt, vasal, és egyre többet morog.
Az osztályban mindegyiknek van mobiltelefonja
A gyerekkel egyre kevesebbet lehet beszélni. Csak a telefont nyomja. Eleinte elbüszkélkedett, milyen játékokat játszik, nagyinak is mutatta, de az nem tudta a játék hősét átugratni egy falon, a jó hajóval beállni egy kikötőbe, levágták a fejét, szétlőtte valami ijesztő, torz alak…, nagyi mindig rögtön kiesett valamennyi játékból, elrontotta az egészet. Ma már a gyerek egyedül nyomkodja. A szeme kifolyik, úgy nyomkodja. Persze, nem is látott mást egész életében, csak hogy nyomják. Az anyja is, amíg nem vett ilyen fülhallgató-szerűséget, úgy nevelte fel a csöppséget, mintha a feje összenőtt volna a vállával. De, nem, mert közte volt a telefon! Félrebillent fejjel szorította, hogy legyen keze a háztartásra, a gyerekre. Hát, sokszor nem volt. De, mi a búbánatot kell egész álló nap telefonálni!? Kik azok a nagyon fontos emberek, akikkel egész nap beszél, aki miatt sokszor rá sem néz a gyerekre.
Azért, az ünnepek szépek. Egy ekkora családban majdnem minden hónapban van valami születés- vagy névnap, évforduló. És persze a Húsvét és a Karácsony. Mutatna is róla képeket, de, hát már nincsenek papírképek, a gyerekfotók a telefonon és a számítógépen vannak. Próbálja megkeresni a telefonján, de elég nehézkesen találja…, keresi, még keresi…, keresi…
