Vajon mi lehet ennek az oka? Manapság mind elfogadottabb az a nézet, hogy minden fizikai tényező hátterében a lélek jelzései állnak. Legyen az betegség, tünet vagy akár mondjuk a túlsúly.
Hogyan lehetséges, hogy a lélek, az emberi érzelmek és az éhség, ami egy alapvető emberi szükséglet megjelenési formája összekapcsolódik? Mi lehet az a pont, ahol ez a kettő találkozik?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, először érdemes kicsit elmélyedni abban, milyen fiziológiai folyamatok zajlanak bennünk, és fizikai oldalról mi állhat az elhízás, a túlevés, a túlsúly mögött. Napjainkra a világ jelentős részén az elhízás járványszerű méreteket öltött. Számos országban ma kutatók sokasága foglalkozik jól felszerelt laboratóriumokban a kérdés komplexitásával, azzal, hogy vajon milyen tényezők vezettek ide? (Szomorú ellenpont, hogy ugyanakkor Földünk számos más részén, például Afrika sok országában az éhínség szedi ezerszámra áldozatait!)
Az Egyesült Államokban a biztosítótársaságok felmérése szerint az elhízottak több mint 70 milliárd dollárjába kerülnek évente a költségvetésnek. E költségek egy része a közvetlen gyógyítási kiadásokból, más része a kövér emberek csökkent termelékenységéből tevődik össze. Az elhízás hatalmas problémakörét áttekintve számos kérdéssel kell foglalkoznunk.
Valóban káros-e a kövérség?
Ennek a kérdésnek a megválaszolásához először is rendelkeznünk kell olyan megbízható paraméterrel, amelyik pontosan jelzi a szükségesnél magasabb testsúlyt. Önmagában a kilogrammban megadott tömeg ehhez nem elégséges. Az ún. testtömegindex a gyakorlatban széles körben használt, elfogadható paraméter. Megkapjuk, ha a testsúly kilogrammban mért tömegét elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével (body mass index, azaz BMI = kg/m2).
Anélkül, hogy tudományos részletekbe mennénk, az ideális BMI férfiakra vonatkozóan 25, nőkre vonatkozóan 24 alatt van. Kérdésünk tehát úgy szól, káros-e, veszélyes-e a kövérség?
Jól ismert, hogy az elhízás jelentős mértékben növeli a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, a cukorbetegség előfordulásának gyakoriságát. Ezek az anyagcsere-, szív- és érrendszeri betegségek jelentős mértékben felelősek az iparilag fejlett országok magas morbiditási, mortalitási adataiért. Kérdés továbbá az is, hogy a jelentős fogyás vajon csökkenti-e a halálozást?
Williamson és munkatársai azt találták, hogy a jelentős fogyás átlagosan 20 százalékkal csökkentette a halálozást középkorú nőkben.
Ugyanakkor vannak adatok arra nézve is, hogy az alacsonyabb testsúly nem jelent feltétlenül előnyt. Az Amerikai Egyesült Államokban, az alabamai egyetemen több mint 20 000 egyénen végzett statisztikai megfigyelés szerint a nem sportoló, sovány (BMI: 25 vagy annál alacsonyabb) egyének között a halálozási arány kétszerese volt a 27,8 vagy annál is nagyobb BMI-vel rendelkező, kisportolt, jó testi felépítésű egyének mortalitásánál. Önmagában a testsúly alacsonyabb volta tehát még nem jelent védettséget a különféle betegségek okozta gyakoribb halálozás ellen.
Blackburn már 1970-ben kimutatta, hogy jelentősen elhízott egyének 10 százalékos súlycsökkenése jelentős vérnyomásesést, a vércukor és vérlipidek szintjének csökkenését eredményezte, s ezzel javította ezen egyének életminőségét és mortalitási rátáját. A helyes válasz feltehetően a probléma komplexitásában rejlik. Az obezitás nem önmagában káros, hanem mert hajlamosít egy sor súlyos betegségre. A jelentős fogyás ezen társuló betegségek javulását eredményezi.
A válasz tehát: vissza a feladónak. Ne azért fogyj, hogy vékony legyél, hanem hogy hosszú és minőségi életet élhess.
