Siker

Egy pszichológus naplójából: Ezért gyűlöltem meg a férfiakat

V. Vilma, jelenleg 36 éves, gyerekével otthon lévő asszony, először öt évvel ezelőtt azért keresett fel, mert szerette a férjét, de nem volt képes házaséletet élni vele. Két alkalommal járt nálam.

Terápiája sikeresen fejeződött be. Amikor harmadszorra öt év után felkeresett, már azért jött, hogy elmesélje kislánya született, s minden rendeződött az életében. Az első ülésünkön arra kértem, hogy beszéljen a gyerekkoráról. Nehezen kezdte el, de amikor végül leküzdötte a gátlásait szinte irodalmi nyelven fogalmazott.

shutterstock_526087603 (1)

Éppen húsz éves voltam akkor, amikor anyám elmondta. Éppen húsz évvel az után, hogy a hatos villamos megállójában, elindultam erre a világra.

Anyám azt mesélte, hogy sirályok keringtek a Duna fölött, a hidak lába körül. Ott, ahol soha sem fagy be a víz. Akkoriban télen még tél volt, – mondta s azt is, hogy fázott. Kopott, szövet télikabátját megpróbálta kilenc hónapos hasán összegombolni. De ez már nem sikerült. Fázott hát, és valószínűleg fáztam benne én is. Anyám elmesélte, fogalma sem volt mit fog velem, a csecsemővel csinálni, hiszen az albérletébe nem viheti, a férfi, az apám, akit soha se láttam, s akik a magáénak soha nem ismert el engem, nem segített. A gyárban, ahol anyám betanított munkásként dolgozott bölcsőde nem volt. Anyám arra gondolt, csodának kellene történnie, hogy ő engem, a nem várt, nem kívánt gyereket maga mellett megtartson. De mint tudvalevő, csodák nincsenek.

Akkor, ott a körúton, hajnalban, munkába menet, a villamos megállóban lábán végigfolyt a magzatvíz. Valahogy kínlódva beért a kórházba, ahol megszült engem, Majd a kórház és az állam gondoskodásban bízva, magamra hagyott. Később az államigazgatási eljárás során nehéz anyagi helyzetére, illetve hajadon családi állapotára hivatkozva állami gondozásba adott. Anyám bár veszedelmes gyorsasággal teltek az évek fölötte, és fölöttem, mindvégig úgy érezte, egyszer majd összeszedi magát, és magához vesz, ezért nem mondott le rólam.

shutterstock_571997581

Intézetekben nőttem fel, kevés valóságos ismeretet szereztem az élet dolgairól. De gyorsan és könnyen tanultam, szépen énekeltem és nevelőim azt gondolták, a kevesek közé tartozok majd, akinek sikerül az intézet szűk lehetőségei közül kitörni. Szombatonként a barátnőimmel diszkóba mentem és az igazi szerelemről álmodoztam. Az egyik ilyen szombaton este diszkó után, hazafelé ment éppen, amikor egy autó fékezett le mellettem. Az autóban ülő férfiak azt kérdezték, merre van a pályaudvar. Megmutatom, mondtam és beszálltam. Attól kezdve két héten át fogságban tartottak. Nem keresett senki. Bár az intézet igazgatója, hivatalból megtette a feljelentést, a rendőröknek jobb dolga is volt, mint csavargó intézetisek után kutatni.

shutterstock_1024977274

A fogságban töltött hetek alatt nagy élelmiszerboltokból lopnom kellett legtöbbször valami piát. Nem mertem szólni senkinek, ha kinyitottam a szám, megvertek. Minden éjjel más férfi mászott rám. Négyen használtak felváltva, vagy egyszerre, ahogy kedvük tartotta. Amikor végül megszöktem, senkinek sem mertem elmondani, hogy mi történt. De soha többé nem tanultam rendesen, nem nevetettem, s egy életre meggyűlöltem a férfiakat.