Egészség

Ha nem vigyázunk, ebbe többen halhatnak bele, mint a rákba

Az antibiotikum-rezisztencia miatt már ma is évente 700 ezren halnak meg a világban.

Ennek nem csak az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok az okai, hanem a gyógyszergyárak is, amelyek az antibiotikumokat előállítják. Azért, mert rengeteg a gyártás során keletkező káros anyagot ürítenek földünk tavaiba, folyóiba.

shutterstock_534849238

És most megjelentek a szuper gombák, melyek ugyanúgy ellenállnak a gombaölő szereknek, mint a szuperbaktériumok az antibiotikumoknak.

A candida gomba családot már régóta ismeri az orvostudomány, és eddig gombaölő szerekkel képes is volt kezelni az ilyen fertőzéseket. Sajnos azonban megjelent egy candida aurist nevű gombafaj, amely nem kezelhető már az eddigi szerekkel.

A legyengült immunrendszerű, beteg, idős emberekre és a kisgyerekekre veszélyes. Az eddigi tapasztalatok szerint a fertőzöttek 90 napon belül meghalnak. A gombától szinte lehetetlen megszabadulni. ahol megjelenik, például a kórházakban, a falról a csempéket, sőt a vakolatot is le kell verni, hogy kiirthassák. A folyamat nagyon hasonlít arra, ami az antibiotikumokkal történt. Mivel a mezőgazdaságban szinte ellenőrizetlen mennyiségben használnak gombaölő szereket, kialakul a gombáknak egy olyan rezisztens fajtája, amely már semmi eddig ismert szerrel nem győzhető le.

Szerencsére a probléma Magyarországon még nem jelent meg, de az Egyesült Államokban Venezuelában, Angliában, Indiában, Pakisztánban és Dél-Afrikában már igen.

S hiába az egészségügyi szervezetek figyelmeztetése, miként az antibiotikumok, úgy a gombaölő szerek használatában sem mutatható ki csökkenés. A szakértők szerint ez oda vezet majd, hogy többen halnak meg emiatt, mint a daganatos megbetegedések miatt.