Kultúra

Elemi szenvedélyek a Budai Várban

Az Elemi szenvedélyek címet kapta idén a már hagyománnyá vált Budavári Palotakoncertek gálaműsor. Az Oroszlános udvarba augusztus 2-án és 3-án várják az operettek szerelmeseit.

Mára a zenés színház egyik legnagyobb ünnepévé vált a Budavári Palotakoncertek. A rendezvény ötletgazdája Nacsa Olivér, aki szerint az a koncert titka, hogy évről évre próbálnak megújulni, és méltóak lenni ehhez a műfajhoz. Az esemény sajtótájékoztatóján Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára is jelen volt, hogy a kormányzat is azt támogatja, ha a közösségi tereket tartalmas kultúrával, programokkal töltenék meg. „Szeretnék, ha míves, ünnepi, szakrálishoz közelítő, lelkünket felemelő események jelennének meg, és ennek egyik legkiválóbb képviselője a Budavári Palotakoncertek.” Az államtitkár szerint a világ legtávolabbi csücskében is tudniuk kell arról az embereknek, hogy itt van egy ilyen rendezvény, és ösztökélni kell őket, hogy Budapestet, az Oroszlános udvart válasszák utazási célnak.

Az esemény sajtótájékoztatóján is felcsendült egy-két operett Fotó: Nász Nikolett

Az esemény sajtótájékoztatóján is felcsendült egy-két operett Fotó: Nász Nikolett

Dr. Vadász Dániel, az esemény producere szerint a Palotakoncert célja, hogy egyszerre szórakoztasson és felhívja a figyelmet a ritkaságokra. Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója szerint is a Budavári Palota Oroszlános udvara talán a legelegánsabb helyszín arra, hogy azt a katarzist, amit a Budapesti Operettszínház gyönyörű épületében estéről estére megél a közönség, megélhesse egy csodás szabadtéri koncerten is.

Az idei koncertek zenei anyagát összeállította és a Budapesti Operettszínház Szimfonikus Zenekarát vezényli Pfeiffer Gyula, az intézmény főzeneigazgatója, és nemcsak a Budapesti Operettszínház Balettkara, hanem a Fitos Dezső Társulat táncosai is közreműködnek.

Fotó: Nász Nikolett

Fotó: Nász Nikolett

A legnagyobb sztárok – Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly, Vadász Zsolt – mellett a Lehár énekverseny két döntőse, Faragó Alexandra és Dénes Viktor különdíjként szintén lehetőséget kap koncerten, ahogyan a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long.

Budavári Palotakoncertekről az elmúlt években gazdag hang- és képanyag született a Magyar Televíziónak köszönhetően, akik idén is rögzítik a műsort, ami majd augusztus 20-án este, az állami ünnepségsorozat záróprogramjaként kerül adásba.