Közélet

Az olaszok nem viccelnek, keményen büntetik a renitens turistákat

Kiutasítások, súlyos pénzbüntetések kísérik mostanában német és osztrák nyaralók olaszországi kikapcsolódását. Az átlagolaszokat megosztják a nem éppen turistabarát intézkedések, de ismerjük el: a – mások mellett – alaposan megbüntetett két német turista egy berlini utcán bizonyára nem állt volna neki kávét főzni egy kempingszetten, míg a velencei Rialto hídnál minden gátlás nélkül megtette.

Egy 52 éves bécsi férfit azon a címen büntették meg nemrég Trisztben, hogy egy önkormányzati rendelet értelmében tilos „bármilyen tárgyat fára vagy faszerkezetre erősíteni” természetvédelmi okokból. A peches turistát a hét közepén kapta rajta a városi rendőrség egy éber őrjárata, amint a délutáni szieszta idején két mandulafenyő közé kifeszített függőágyon szundikált a Trieszt strandjára vezető út mentén, Barcola elővárosban.

A szokatlan büntetés híre hamar elterjedt a közösségi médiában, ahol olyan nagy felháborodást keltett a helyiek körében, hogy szombatra tiltakozó flashmobot hirdettek „Szabad függőágyakat!” címmel. A kommentelők rámutattak, hogy a környékbeliek előtt is ismeretlen a jogszabály, amelyre a járőrök hivatkoztak és túlzás volt a büntetés, elég lett volna egy figyelmeztetés. Mások – idézte fel az MTI – arra hívták fel a figyelmet, hogy a trieszti strand környékén távol sincs feltüntetve minden betartandó jogszabály, még kevésbé idegen nyelveken. Megint mások arra szólították fel a rendőröket, hogy komolyabb problémákkal foglalkozzanak.

Velence, 2008. szeptember 14. Esti velencei utcakép, előtérben egy régi kandeláber. MTI Fotó: Kollányi Péter

Esti velencei utcakép. MTI Fotó: Kollányi Péter

A turisták elszabadultak, Velence megelégelte

A Velencében utcán kávét főző német turistákat a tetemes bírság mellett a városból is kiutasították. A két berlini férfit a helyi lakosok jelentették fel a rendőrségen azután, hogy leültek az utcán a Rialto híd közelében és ráérősen meggyújtották kempingfőzőjüket.

„Velencét tisztelni kell. Aki ellátogat a városba és nem viselkedik rendesen, azt megbírságoljuk és kiutasítjuk” – mondta Luigi Brugnaro polgármester. Egy osztrák férfit is kiutasítottak a héten Velencéből, mert részegen beleugrott a Canal Grandéba egy vaporetto megállóból. A rendőrök húzták ki a vízből, és 550 euró bírsággal sújtották.