Életmód

Csodás gyógyulások zabpehellyel

A zabliszt és a zabpehely nem csak az egyik legegészségesebb alapanyagok közé tartozik, de remek hasznukat vehetjük a testápolásban és a gyógyításban is.

Érdemes a kamrában vagy a szekrénybe egy kicsivel nagyobb adag zablisztet és zabpelyhet tárolni, mert nem csak a süteményekhez, reggeli kásákhoz, müzlikhez kiváló alapanyag. Remekül használhatjuk a testápolásban, sőt apróbb sérülések enyhítésére is.

Fotó: shutterstock/MTS_Photo

Fotó: shutterstock/MTS_Photo

Például csípéseket kezelhetünk vele, mert hűsíti a bogarak okozta sebek viszketését, égő érzését. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a zabliszthez adunk annyi vizet, hogy kenhető paszta váljék belőle. Ezt kell az érintett területre kenni és már hűsíti is a massza az égő érzést és viszketést. Ugyanez a massza használható enyhe égések hűsítésére is. Ha a bőr viszketés súlyosabb, akkor a fürdővízhez érdemes zablisztet szórni és 15 perces fürdőt venni benne. Egyébként ezt a fürdőt a háziállatoknál is alkalmazhatjuk, ugyanis segít a bolhák okozta sebek gyógyulásában. Ha nincs otthon éppen zabliszt, akkor a zabpehely is megfelel, csak akkor azt egy kávédarálóval kell lisztté őrölni.

Fotó: shutterstock/Nattakorn_Maneerat

Fotó: shutterstock/Nattakorn_Maneerat

A zabpehely a fájdalmas izmok gyógyítására is alkalmas, amelyet vagy elaludtunk, meghúztuk az edzőteremben – ajánlja a Natural living idea. A zabpehelyből készült párna ugyanis enyhíti az izmok feszességét. Ehhez csak egy kispárna huzatot kell megtölteni zabpehellyel. Mikróban 30 másodperc alatt fel kell melegíteni és ezt a meleg párnát a fájó izomra tenni. Ha kihűlt újramelegíthetjük, többször is.

Fotó: shutterstock/sharshonm

Fotó: shutterstock/sharshonm

Az idő okozta nyomokat is eltüntethetjük az arcunkról zabpehely segítségével. Amire szükséged van az arcpakoláshoz: 1,5 dl forró víz, 10 dkg zabpehely, 2 evőkanál natúr joghurt, 2 evőkanál méz, 1 tojás fehérje. Keverjük össze a forró vizet és a zabpelyhet, és hagyjuk 2-3 percig hűlni, majd keverjük bele a több hozzávalót. Vékony rétegben kenjük fel az arcunkra és hagyjuk hatni 15-20 percig. A maradék arcmaszkot jól zárható befőttes üvegben egy hétig hűtőben tárolhatod és felhasználhatod.

Ha pedig már a hűtőnél tartunk és ott kellemetlen szagot észlelünk, akkor először is távolítsuk el a romlott élelmiszert. Ezután tegyünk egy pohárnyi zabpelyhet a hűtő polcára. Semlegesíteni fogja a kellemetlen szagokat.