Gyereknevelés

Te csendesítheted le gyereked indulatait!

Mi vagyunk a minta: ha mérgesek vagyunk, ők is azok, ha szelíden hallgatunk, ők is elcsendesülnek. Így kezelhetővé válnak az indulataik is.

Tegnap este épp sorban álltunk egy nagyobb élelmiszer üzletben, amikor nem messze tőlünk éktelen visításba kezdett egy gyerek. Néhányan összemosolyogtunk (a bennfentesek, akik már túljutottak ezen a korszakon), mások riadtan pislogtak jobbra-balra, a hang forrását keresve.
Aki pedig nem volt más, mint egy körülbelül 5-6 éves kisfiú. Ült a bevásáslókocsi gyerekültetőjében, néha kicsit dobálta magát és folyamatosan visított. Egy perc elteltével a már viszonylag nyugodt senior szülők is odapislogtak – leginkább a másik szülőt keresték, vajon mit tesz egy ilyen helyzetben.

Az anyuka pedig békésen állt a kosár mögött, beszélgetett a nagymamával. Egyikük sem fordított figyelmet a kissrác műsorára. A pénztárhoz kerülve pedig egyszerűen kitolták a kocsit, a közlekedő közepére, ők pedig szatyrokba pakolták a megvásárolt dolgokat.

Fotó: Shutterstock

Békés ücsörgésben vásárlás után (Fotó: Shutterstock)

A kissrác még néhány másodpercig bírta szusszal, változatlan hangerővel hozta a világ tudomására elégedetlenségét, aztán hirtelen, mintha mi sem történt volna, elhallgatott. Ekkor lépett oda hozzá az anyuka, megtörölte a gyerek kisírt szemét, végigsimított az arcán, és jól hallhatóan azt mondta. „Örülök, hogy befejezted, remélem most már minden rendben van!” A gyerek bólintott egyet és a jelenetnek vége szakadt – kisétáltak ugyanis az üzletből.

A sorban állók viszont ettől a pillanattól kezdve azon merengtek, hogy normális-e az ilyen anya, aki hagyja üvölteni a gyerekét. Igaz, egyikük sem hallhatta pontosan, hogy mi történt, nem lehet tudni, hogy a gyerek egy zsaroló hadműveleti tevékenységnek volt kiagyalója (mondjuk egy tábla csokiért) vagy éppen valami más igazságtalanság érte. Mindegy is, a sorállóknak már véleménye volt az anyáról, meg persze a nagymamáról is. Pedig az anyuka valószínűleg azt tette, ami egy ilyen helyzetben a lehető legjobb. Példát mutatott a gyereknek, hogy bizonyos helyzetekben nem bőgünk, nem ordítunk, aki pedig így viselkedik, arról egész egyszerűen nem veszünk tudomást.

Fotó: Shutterstock

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Jó ha tudjuk, a minta mi magunk vagyunk. Az, hogy egy gyerek hozzánk fordul például, ha az érzéseivel nem tud mit kezdeni, ha azt szeretné tőlünk, hogy kitaláljuk, mit is éreznek, hogyan is kezeljék a saját érzéseiket – máris jó helyzetben vagyunk. A lobbanékony, érzékeny gyerekeket rávezethetjük az önkontrollra. Nyilván saját érettségi fokuknak és életkoruknak megfelelően. Elmondhatjuk, hogy miért is nem jó például, ha sírnak, kiabálnak, hisztiznek. Rávezethetjük őket arra, hogy drámai kirohanások nélkül mindenki jobban jár. Ő sem fogja magát rosszul érezni, mi sem, sőt, a közvetlen környezetünknek sem kell viselnie ezt a viselkedést.

Ehhez persze az kell, hogy mi is megfelelő önkontrollal rendelkezzünk, hogy nyugodtan, hideg fejjel tudjunk gondolkodni, így a gyerek azokat a rezgéseket veszi át, amelyen éppen mi is vagyunk. Nagyon egyszerűen: ha mi nyugodtak vagyunk, ők is azok vagy hamarosan megnyugszanak. Ha mi idegesek leszünk, felemeljük a hangunkat – ők tovább folytatják. Egészen addig, amíg valaki bele nem fárad a játszmába.

Fotó: Shutterstock

Ha dühösen reagálsz dolgokra, ő folytatja… (Fotó: Shutterstock)

Éppen ezért soha ne felejtsd el, hogy te vagy az, aki lecsendesítheted a gyerek haragját, indulatait.
A saját nyugalmaddal, békés hozzáállásoddal.