Közélet

A magyar fiúk kiválóan helytálltak a csali másik végén

Spanyolországban, Ciudad Real városában, az El Vicario-víztározón került sor az Ifjúsági Horgász Világbajnokság keretein belül több utánpótlás világbajnokságra is az elmúlt napokban. Hazánk képviselete méltó volt az utóbbi évek kiemelkedő eredményeihez, mert a fiatalok végül bravúros versenyzéssel összesen öt érmet szereztek, köztük Kisjuhász Bencének köszönhetően egy egyéni világbajnoki címet is.

A legfiatalabbak között, az U15 világbajnokságon összesen 32 pontot szerezve a magyar válogatott ezüstérmet szerzett, az egyéniben pedig Nagy Olivér 3 ponttal, a bajnoktól csupán a fogott súlyban elmaradva szintén szépen csillogó ezüstérmet érdemelt ki teljesítményével.

Egy korosztállyal feljebb, az U20 világbajnokságon a magyar csapat 43 ponttal a negyedik helyen végzett, emellett Bakó Péter révén – aki szintén mindössze 3 pontot gyűjtött – az egyéni versenyben egy újabb ezüstéremnek is örülhettek.

Forrás: Mohosz

Forrás: Mohosz

A közvetlen utánpótlás kategóriában született meg a legkiemelkedőbb eredmény, mert az U25 világbajnokságon a nemzeti válogatott 40 pontot szerezve ezüstérmes lett, sőt az egyéni rangsorban Kisjuhász Bence 2 ponttal világbajnoki címet is szerzett.

Forrás: Mohosz

Forrás: Mohosz

„Valamennyi sportágnál kiemelkedően fontos a jövő biztosítása, s a magyar horgászsport ezekkel az eredményekkel a nemzetközi porondon ezen téren is megerősítette, hogy a világ élvonalába tartozik. Mindez különösen biztató, mert a korábbi sikeres nemzeti pályázat eredményeként 2019-ben hazánkban kerül megrendezésre a következő Ifjúsági Horgász Világbajnokság, ahol jó volna hasonló sikerről beszámolni!” – kommentálta az eredményeket a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz).