Életmód

Odavágnak a kagylók a Balatonnál

Egy életmentés és közel háromezer szakszerűen ellátott sérülés – ez az idei Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) mérlege. A Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtóinak idén is a kagylók okozta sérülések és kisebb sportsérülések adták a legtöbb feladatot.

A gondtalan pihenés érdekében a Magyar Vöröskereszt idén már 13. alkalommal indította el a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát. A szolgálatban részt vevő 320 fiatal önkéntes a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látta el tizenkét Balaton-parti település 19 strandján, június 28. és augusztus 20. között.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Magyar Vöröskereszt augusztus 31-ig várja az adományokat a 1359-es adományvonalon és a közvetlen adományoldalon. Mindenki, aki felhívja a számot vagy SMS-ben elküldi az „ADOMANY” szót, 250 forinttal támogatja a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat jövő évi működését.

Idén az önkéntesek közel 3000 esetben segítettek, a leggyakoribb sérülések közé tartoztak a kagyló okozta vágások, kisebb horzsolások, rovarcsípések vagy a különböző sportsérülések, rosszullétek. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat huszonnegyedik munkanapján egy sikeres újraélesztés is történt, a Magyar Vöröskereszt önkéntesei Balatonfenyvesen hoztak vissza az életbe egy 60 év körüli nőt, aki fürdőzés közben lett rosszul.

A legeseménydúsabb nap július 20-án volt: ezen a szolgálati napon 111 alkalommal fordultak a strandolók a vöröskeresztes elsősegélynyújtókhoz. A szolgálat ideje alatt a balatonfenyvesi központi strandon keresték fel legtöbbször a strandolók az elsősegélypontot, ahol 280 alkalommal volt szükség az önkéntesek munkájára.

A szolgálat 2007-es indulása óta összesen 42 222 esetet láttak el szakszerűen a vöröskeresztesek és hét esetben történt közvetlen életmentő beavatkozás.