Csillagok

Elhunyt Bács Ferenc

Hosszan tartó, súlyos betegség után. életének 82. évében elhunyt a legendás színész.

82 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után, kedden meghalt Bács Ferenc. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Budapest díszpolgára is volt, halálának hírét felesége tudatta az MTI-vel.

Előbb a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre iratkozott be, de végül a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet végezte el, majd 1960-ban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött. Felesége Tanai Bella színésznő, 1963-ban született lányuk Bács Kati színésznő.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Bács Ferenc 1977-ben családostól áttelepült Magyarországra, egy-egy évadot játszott Miskolcon és Győrben, 1979-től a Vígszínház, 1987-től a József Attila Színház tagja volt. Majd egy év kihagyás után 1991-ben ismét a József Attila Színház tagja. 1992–98 között a Nemzeti Színház művésze.[
1998 szeptemberében szabadfoglalkozású lett, majd Sopronba szerződött 2000–2003 között.
2003-tól ismét szabadúszóként dolgozott. Utolsó bemutatója 2006-ban volt a Karinthy Színházban.

Bács Ferenc kellemes orgánumú, markáns egyéniség volt, szerepeit méltósággal, mindvégig visszafogottan formálta meg. Rengeteg tv filmben láthattuk, szinkron szerepei közül többek között a Klinika, a San Francisco utcáin, a Tövismadarak, és a Gyűrűk ura című filmben nyújtott kiemelkedő munkát.

Temetéséről később intézkednek.