Egészség

Szemüveges iskolások szeptembere

Az iskolakezdéskor annyi mindent kell beszereznünk, megoldanunk és megszerveznünk, hogy egy fontos dolgot ki szoktunk hagyni: az éves szemészeti kivizsgálást. Ennek megfelelően ilyenkor már jönnek a fejfájások, hunyorítások és a legtöbb esetben a szemüveg.

Ha a gyerek nem ír elég szépen, nem olvas olyan jól, vagy elfelejt felírni dolgokat, nem biztos, hogy a kitartásával, a finommotorikájával vagy a memóriájával van baj, még csak nem is a szorgalmával, hanem a szemével. Ugyanakkor nagyon kevés gyerek megy oda úgy a szüleihez, hogy közli, rosszabbul lát, mint korábban. A látásromlás a legtöbb esetben folyamatos és nehezen vehető észre, a gyerek akár fel sem fedezi, hogy most másként lát, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Az éves védőnői szűrővizsgálatokon sem feltétlenül fedezik fel a látásproblémákat, csak akkor, ha azok nagyon látványosak. Épp ezért fontos, hogy minimum évente egyszer megnézessük szakemberrel a csemeténk szemét, és eloszlassuk benne a szemüveggel, illetve magával a vizsgálattal kapcsolatos ellenérzéseit.

Fotó: iStock.com/grki

Fotó: iStock.com/grki

Mi lehet a baj?

A legtöbb iskolás gyerek közelre jól lát, ám minél távolabb kerül a táblától, annál homályosabbá válik minden. A szemekbe érkező fény még a retina előtt fókuszálódik, kialakul az iskoláskori rövidlátás, jellemzően első osztályban, 6-7 éves korban, amikor sokat kell közelre nézniük. Szemüveggel korrigálható probléma, ami általában egy ponton túl megáll, azaz a szem nem romlik tovább. Látásproblémákat okozhat emellett az asztigmia is, egy fénytörési hiba, ami nem azonos a kancsalsággal. Cilinderes szemüveggel jól kezelhető, ám anélkül a látás kifejezetten elmosódott lehet. Előfordul, hogy az asztigmia csak az egyik szemet érinti, ami kezelés nélkül fokozatosan átadja a látás szerepét az ép szemnek. Az így ellustuló szem végül tompalátóvá válhat, ezt különböző szemtakarókkal, tapaszokkal lehet megelőzni, de csak időben: 8–10 éves kor felett már takarással sem javítható a baj. Gyakori szemészeti probléma a kancsalság is, ami nem minden esetben feltűnő, és ugyanígy az egyik szem erősebb látásromlását okozhatja. Nagy tévhit, hogy a kancsalságot ki lehet nőni: egyes gyerekeknél előfordul ugyan rejtett formában, ami magától elmúlik, de a legtöbb esetben szemüveggel vagy súlyosabb esetben műtéttel kezelni kell a problémát, hogy később ne váljon még rosszabbá.

Számít a sok számítógépezés

A tabletek, okostelefonok, számítógépek korában a szem egyre nagyobb igénybevételnek van kitéve már gyerekkorban is. A különböző látásproblémák így hamarabb jelentkezhetnek, mint mondjuk 20–30 évvel ezelőtt. Arra érdemes figyelni, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, hogy szemünk ne szokjon el a természetes állapotától, a messzeség fürkészésétől. A telefonozó vagy tévét néző gyereknél pedig megfigyelhetjük, van-e valami romlás a látásában, például egyre közelebbről kell néznie ugyanazt. A kancsalítás, hunyorítás, gyakrabban jelentkező szemgyulladás mind figyelmeztető jelek, ahogy a fejfájás is. Mindenképpen forduljunk szemészhez, de akkor is érdemes egy szeptember végi vizsgálatot csináltatni, ha nem vettünk észre semmi különös változást. Attól a szem még romolhatott, és korrekcióra lehet szükség, főleg akkor, ha a családban sok a szemüveges.

Fotó: iStock.com/shironosov

Fotó: iStock.com/shironosov

Már nem ciki a szemüveg

Ahogy egyre több a képernyő az életünkben, úgy a szemüvegek is szaporodnak: egyre több tinédzsert vagy felnőttet látunk szemüveggel az orrán. Mivel egyre gyakrabban írják fel, és egyre többféle keret közül lehet választani, a szemüveg mára kikerült a ciki kategóriából, és divatos eszköz lett belőle, amit sokan dioptria nélkül is hordanak kiegészítőként. Ugyanígy a szemtakarás miatt sem kell szégyenkeznünk, a legtöbb osztályban már nem csúfolódnak úgy a gyerekek, ahogy régen, sőt, a divatos, vicces, állatos szemtakarók miatt még érdeklődőbbek, kíváncsibbak és elfogadóbbak is.

Persze ettől még az legyen a célunk, hogy megelőzzük a látásromlást: a gyerek íróasztalánál legyen megfelelő fényerejű lámpa beállítva, szorítsuk korlátok közé a képernyőzést, ha kell, beszéljünk az osztályfőnökkel, hogy ültesse az első padba a gyerekünket, és ne feledjük az éves vagy féléves kontrollt.