Egészség

A ránctalanító lenmag

Szórják péksütemény tetejére és kenyerekbe, granolába, de turmixokba is. Rendkívül egészséges a fogyasztása több szempontból, ám a szépségápolásban is hasznunkra lehet.

Az már köztudott, hogy a lenmag nagyon egészséges, mert segít csökkenteni a gyulladásokat, mint például az ízületi gyulladás, de megelőzheti az asztmát, szívproblémákat, cukorbetegséget, sőt akár néhány rákfajtát is. (Ugyanakkor fitoösztrogén hatása miatt terhesség, szoptatás, nőgyógyászati daganatok esetében körültekintően fogyasztandó!)

Mindezen túl a szépségápolásban is remekül lehet használni. Például a göndör hajúak megregulázhatják vele elszabadult tincseiket. Csak össze kell keverni 4 dl vizet 4 evőkanálnyi lenmaggal és addig főzni, amíg zselés állagú lesz. Ezután leszűrjük és belecsepegtetünk pár csepp rozmaring és rózsaolajat. Leszűrjük és már használhatjuk is.

A szépségápolásban is hasznát vehetjük a lenmagnak. Fotó: shutterstock/bitt24

A szépségápolásban is hasznát vehetjük a lenmagnak. Fotó: shutterstock/bitt24

Ugyanez a zselé aloe verával keverve segíti a hajhullás csökkentését, sőt segíti a növekedését is. Használjuk naponta és gyorsan meghozza az eredményt. A korpásodást úgy gyógyíthatjuk meg, ha lenmagolajat almaecettel összekeverünk és ezzel bekenjük a hajunkat. Ezután tegyünk törölközőt a fejünkre, hagyjuk rajta egy óráig, majd mossuk meg.

Magas omega-3 és antioxidáns tartalmának köszönhetően megszépítheti az érett bőrt. Kisimítja és rugalmassággal tölti fel. Ehhez naponta egy evőkanálnyi őrölt lenmagot érdemes enni. Akár joghurtban, kefirben, müzliben avagy turmixban. De külsőleg is használhatjuk a még ragyogóbb arcbőrért. A fentebb említett módon zselét készítünk, összekeverjük egy teáskanál kék agyaggal, pár csepp rózsavízzel és már kenhetjük is az arcunkra. A száraz bőrre pedig egy evőkanál őrölt lenmagot, 1 teáskanál fahéjjal és egy evőkanál joghurttal keverjünk össze és kenjük fel. Negyed óra múlva lemoshatjuk – ajánlja a Green matters.

A bőrirritációt vagy bőrgyulladást is kezelhetjük lenmaggal. Omega-3 tartalmának köszönhetően gyorsan gyógyítja. Csak keverjünk össze őrölt lenmagot és olívaolajat. Ezzel kezeljük a problémás bőrfelületet.