Ki ne ismerné az érzést? Ebéd, ott ülünk a helyünkön az asztalnál, vagy a többiek között a menzán, és merik a nagy merőkanállal elénk a főzeléket, mi pedig már a szagától is hátrahőkölünk. Már mondjuk is magunkét, fintorgunk, kérünk mást, toljuk el a tányért, vagy kedvetlenül turkálunk a darabos, bizarr trutyiban. Ha nem főzelék vagy leves formájában érkezett a zöldség, hanem becsomagolták finom panírba vagy leöntötték mártással, körítették rizzsel, krumplival, akkor sem kell, csak mert nem, és kész. Ha valaki akkor azt mondta volna nekünk, hogy néhány évtizeddel később rajongva, akár nyersen is esszük ezt a sok izét, az egész matrica- és szalvétagyűjteményünkben fogadtunk volna, hogy téved, talán még ki is nevetjük.
Fotó: iStock.com/vicuschka
A két zöld ellenség
Ha volt két olyan zöldség, amit az istennek sem lehetett belénk tömni, az a sóska és a spenót volt. Persze vannak olyan gyerekek is, akik még ismerik a vadsóska nyers, kicsit porral gazdagított, savanykásan is finom ízét, de főzelékként már minden más volt. Tehettek mellé tojást, krumplit, cukrozhatták a menzán, nem ettük meg, mert már csak azért sem, mert ki eszik zöld színű ebédet? Talán csak a marslakók. Ma már vetjük és keressük a piacon a spenótot és a sóskát is, hiszen tavasszal nincs is értékesebb egy harsogóan friss színű levélhalmaznál. Nem csupán főzzük-pürésítjük, sőt, hiszen már figyelünk az értékes vitaminok megőrzésére. A spenótot kiválóan felhasználhatjuk húsokhoz – göngyölve milyen jól mutat egy réteg sajttal, szalonnával –, pizzafeltétként, omlett-töltelékként, szószokhoz, nyersen salátákhoz, turmixokhoz. A sóskát sem cukrozzuk már, vígan esszük eredeti ízével, tejszínnel vagy tejföllel gazdagítva, esetleg nyersen a salátába keverve.
Tök és kelkáposzta
Ízetlen vagy épp túl sós, rántott-habart moslékos trutyi pörkölttel a tetején: így ismertük a tököt és a káposztát, és szívből gyűlöltük. Az ügyesebbek le tudták enni a főzelék tetejéről a húst kenyérrel, anélkül hogy néhány cseppnél többet kellett volna enniük a fura léből, mások meg a prézlit operálták le szorgosan a rántott tökdarabokról. A kelkáposzta ennél is rosszabbul járt, annak már a szagától undorodtunk, bár a bátrabbak kivadászták a krumplidarabokat a főzelékből is. Aztán eltelt néhány év, és józan ítélőképességünk birtokában pénzt adunk azért a káposztáért, tökért, sőt keressük a változatait, az ilyen-olyan cukkinit, csillagtököt. Kalóriatartalma alacsony, nyáron oly könnyen megterem a kiskertben, és ellát rostokkal, vitaminokkal is. Esszük rántva, finom friss főzelékként, variáljuk, főzelékként ízesítjük kókusztejjel, curryvel, kefirrel, zabpehellyel, csilivel, a kelkáposztát vígan villázzuk rakott kelként, pirítva, levesként, mustáros öntettel salátaként, keverjük tésztához, kihasználjuk magas vitamintartalmát, kiemeljük az ízét.
Fotó: iStock.com/mythja
Mi történt velünk időközben?
Miért szeretünk ma már szinte mindent, amit gyerekként nem voltunk hajlandóak megenni? A válasz nem csupán abban keresendő, hogy „megjött az eszünk”. Gyerekkorunkban más az ízérzékelésünk, az édesért rajongunk, a savanyút-keserűt kerüljük. Ez a túlélésben is segítette őseinket, mert a legtöbb mérgező növénynek az íze is elég kellemetlen. Az édes ízért valószínűleg azért rajongunk – nőként nagyjából egy életen át –, mert gyümölcs formájában azt gyűjtögettük, és ettük, mint gazdag tápanyagforrást. A vadászó férfiak elméletileg ezért vannak annyira oda a húsételekért, és nem ájulnak el egy nagy tábla csokitól örömükben. Azt, hogy milyen ízeket kedvelünk, nem csupán az evolúció vagy az egyéni ízlés – merthogy ilyen is van már gyerekkorban is – befolyásolja, hanem magzatkori élményeink is. Kutatások kimutatták, hogy a változatosan étkező anyuka, aki sokféle ízt, ételt vitt be a szervezetébe, kisebb eséllyel szül válogatós gyereket. Sőt, annak az anyának a gyermeke, aki sok répalevet ivott terhesen, maga is lelkesebben eszik répát kortársainál. Számít az is, hogy a megszületett gyerkőc milyen ízekkel találkozik élete első két évében, amikor még nem alakult ki nála az újdonságtól való félelem. Ovis- és iskoláskorban pedig már az is nagyon fontos, hogy néz ki az adott étel: ha étvágygerjesztően tálalják olyan ételek társaságában, amiket a gyerekek szeretnek, könnyebben lecsúsznak a zöldségek is.
