Otthon

A szeretet nem számolja, hány lába van: hogyan lehet megbirkózni egy kisállat elvesztésével?

Háziállatainktól, kedvenceinktől feltétel nélküli szeretetet kapunk, olyan társra lelhetünk bennük, ami közelít az emberihez. Épp ezért nagyon nehéz, ha meg kell válnunk valamelyiküktől.

Az állattartás, a simogatás, a gondoskodás, a játék nagyon jó hatással van a testünkre – kénytelenek vagyunk mozogni – és a lelkünkre is. Oldódik a magány, kommunikálhatunk, szerethetünk és viszontszeretnek, fésülünk-dögönyözünk, a vérnyomásunk lejjebb megy, kacagunk, ölelünk, és a depressziónk is elviselhetőbbé válik. Persze cserébe többet kell takarítani, és előfordulnak balesetek, az állatorvosi számlák sem épp alacsonyak, de még így is bőven megéri kedvencet dédelgetni. Attól függően, milyen állatunk van, sajnos a kapcsolatunk véges. A kutyák és a macskák ritkán élnek 15 évnél tovább, a rágcsálók élete még rövidebb, így életünk során többüktől is végső búcsút kell vennünk.

A halál az élet része, és ezt a természethez közelebb álló állatok nálunk, embereknél jobban tudják. Mi viszont kiborulunk, gyászolunk, fogadkozunk, hogy többet sose, és próbáljuk betölteni a kedvenc után maradt fájdalmas űrt az életünkben. Hogy minél könnyebben vészeljük át ezt az időszakot, fogadjunk meg néhány jó tanácsot!

Fotó: iStock.com/humonia

Fotó: iStock.com/humonia

Legyünk türelmesek

A gyászfolyamaton nem lehetünk túl egyetlen nap alatt. Persze meglepő lehet, milyen rosszul érezzük magunkat egy állat halála miatt, de ez annak a jele, milyen mély kapcsolatban lehetett részünk vele. Az érzéseink normálisak, akkor is, „ha csak egy állatról van szó” és „bármikor szerezhetünk másikat”. A szeretet és a ragaszkodás nem számolja, hány lába van az illetőnek: négy vagy kettő. Ahhoz, hogy gyászunk folyamata rendben végigmenjen, el kell fogadnunk az érzéseinket, és türelmesnek kell lennünk magunkkal. Akkor is, ha mások esetleg nem azok velünk, és nem értik, mi fáj ennyire egy kedvenc elvesztésén.

Kérjünk segítséget, ha kell

Ha úgy érezzük, gyászunk annyira mély, hogy nem tudunk vele egyedül megbirkózni, azzal sincs semmi baj. Rengeteg embernek az a munkája, hogy segítséget nyújtson nekünk az ilyen helyzetekben. Forduljunk oda a barátokhoz, pszichológushoz, tanácsadóhoz vagy olyan állatbarátokhoz, akik tudják, min megyünk keresztül.

Tanítsunk valamit a gyerekeinknek

A gyerekek életébe rengeteg színt visz egy – vagy több – állat, sokan annyira ragaszkodnak hozzájuk, mintha a testvérük lenne. A porontyokat éppúgy megviseli szeretett barátjuk halála, mint minket, a gazdikat, ezért fontos, hogy odafigyeljünk rájuk ilyenkor, ne puffogtassuk azokat a közhelyeket, amiktől mi is csak idegesek lennénk, és fogjunk össze a nehéz időszakban. Nincs baj azzal, ha a gyerek kiírja, dalolja vagy rajzolja magából a fájdalmát, hiszen épp azzal birkózik meg, hogy a halál az élet része. Nekünk felnőtteknek is nehéz ezt elfogadnunk. Mutassuk meg a gyerekünknek, hogy rendben van, ha fájdalmat élünk át ilyenkor, és vigasztalást keresünk, a rossz érzésekkel nincs semmi baj, de ez a fájdalom el fog tompulni, és végül el fog múlni.

Fotó: iStock.com/Solovyova

Fotó: iStock.com/Solovyova

Állítsunk közösen emléket

Jó hatással lehet az egész családra, ha kilépve a tompultságból közösen készítünk valamit, ami a szeretett állatra emlékeztet. Ez lehet egy sír, egy emlékhely, egy rajz, egy levél a síron túlra, fotómontázs, bármi, ami igénybe veszi kreativitásunkat, és leköti energiáinkat egy időre.

Mikor jöhet az új háziállat?

Mindenkinek más módszere van a gyász feldolgozására. A gazdik egyik fele arra esküszik, hogy minél hamarabb szerezni kell egy másik kedvencet, lehetőleg kölyköt, mert az ő aranyos, szeretnivaló lénye képes enyhíteni a fájdalmon, és oldani a depressziót. Mások úgy vélik, inkább tartsunk egy kis szünetet, mielőtt az új kedvencet magunkhoz vennénk, hogy saját jogán szerethessük. Minden állat egyedi, nem lehet őket kicserélni egy „ugyanolyanra”. Akárhogy is döntsünk, ha szeretünk, és gondoskodunk egy állatról, abból baj nem lehet.