Otthon

Egész ökoszisztémák semmisültek meg a Kilauea vulkán kitörése miatt Hawaii szigetén

Ritka élőhelyek és egész ökoszisztémák semmisültek meg a Hawaii nagy szigetén május elején kitört Kilauea vulkánból áramló lávától, ám a kutatók szerint, noha emberi szemszögből tragédia, ami történik, tudományosan nézve azonban csak a természet „brutális” körforgásáról van szó.

A nagy sziget Puna kerületének erdőségei korábban fontos élőhelyként szolgáltak az őshonos fák, madarak és rovarok számára – olvasható a The Guardian című brit lap honlapján az MTI tájékoztatása szerint. „A kitöréseket megelőzően valószínűleg ez volt a legnagyszerűbb erdő Hawaii államban” – mondta Patrick Hart, a Hawaii Egyetem biológusa, hozzátéve, hogy az erdőnek voltak részei, ahol az őshonos fák egészen az óceánig elértek, és ehhez hasonlót sehol máshol nem lehetett látni Hawaiion. A térséget most 20–30 láb (6–9 méter) láva borítja.

A szakember szerint legkevesebb száz évnek kell eltelnie, mire a lávával betemetett erdőségek elkezdenek újjászületni és azután 150 évbe is telhet, mire visszanyerik egykori külsejüket. Ez a folyamat azonban már többször megismétlődött Hawaiion. „Emberi szemszögből nézve, ami most történik, az igazi tragédia” – mondta David Damby, az amerikai földtani intézet (USGS) vulkanológusa. „Ám a vulkán szemszögéből nézve neki ez a dolga: új területeket építeni és átalakítani a tájat. Így működik a bolygó” – tette hozzá a szakember.

Ryan Perroy, a Hawaii Egyetem vulkanológusa ugyancsak arra emlékeztetett, hogy geológiai szempontból korántsem volt váratlan esemény a vulkán kitörése, és hajdanán maga Puna is vulkanikus tevékenység nyomán jött létre.

Több drasztikus változás történt a térségben

A térségben több más drasztikus változás is történt: június 2-án forró láva ömlött a sziget 400 éves édesvizű tavába, a Zöld tóba, kevesebb,mint két óra alatt elpárologtatva azt és betemetve a helyét lávával. Mindössze néhány nappal később óriási lávafolyamok zúdultak a szomszédos Kapoho-öbölbe, otthonok százait elpusztítva és beszennyezve a türkizkék, korallokban gazdag öböl vizét, valamint a dagálytócsákat, gyakorlatilag élve megfőzve azok tengeri élővilágát.

„Nincs még egy olyan hely Hawaiion, mint amilyen Kapoho volt” – mondta John Burns, aki egy évtizeden át tanulmányozta a korallokat a dagálytócsákban. „Az egész élőhely odalett” – jegyezte meg a kutató. A szakemberek szerint amint a vulkanikus részecskék eloszlanak és a víz pH-értéke, valamint hőmérséklete visszaáll a normálisra, a virágállatok elkezdenek visszanőni. „A tengeri organizmusok és korallok szemszögéből nézve gyakorlatilag az elejéről kezdődik minden” – mondta Burns.

„Az emberek tragédiája, hogy elveszítették az otthonaikat, számunkra pedig, hogy elveszítettük a kutatási helyszínünket. A környezet szempontjából azonban ez egy természetes körforgás. Sokkal inkább nézem végig, ahogy egy korallzátony a láva áldozatává válik, mintsem hogy az óceánok melegedése okozta korallfehéredés végez vele, ahogy az Hawaii több területén is megtörtént.”