Otthon

A varsói filmfesztiválon két magyar rövidfilm is versenybe száll

Nem akármilyen meghívást kapott két magyar rövidfilm, ugyanis a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába két hazai alkotás is bekerült, nevezetesen a Párnaarc és a Helix. Az A kategóriás filmfesztivál nagyközönsége tehát hamarosan megismerkedhet a magyar filmgyártással, hála Vácz Péternek és Papp Károly Kásának.

Idén október 12. és október 21. között kerül megrendezésre a varsói filmfesztivál, ahol most már összesen három magyar film is helyett kapott. Korábban megtudtuk, hogy Mészáros Károly nagyjátékfilmje, az X – A Rendszerből törölve részt vesz a versenyprogramban, most pedig újabb két, ezúttal rövidfilm kapta meg a lehetőséget, hogy bemutatkozott a minden kétséget kizáróan A kategóriás filmfesztiválon.

Fotó: iStock.com/fabioderby

Fotó: iStock.com/fabioderby

Vácz Péter 11 és fél perces Párnaarc című alkotása a rendező első rövidfilmje, melynek történetét ráadásul Vácz saját élményei inspirálták. Első szállodai élménye idején ugyanis mindennap különböző ágynemű-kompozíciókat készített egy ismeretlen szobalánynak. A kisfilm főszerepeit Derzsi Dezső és Sándor Anna alakítják, premierje pedig még áprilisban volt, ám nemzetközi bemutatkozása Varsóban fog megtörténni.

A másik induló, a Helix című animáció, amely Papp Károly Kása egyedi, stop motion technikával készített műve, amely az emberi kapcsolatok dinamikájára próbál koncentrálni. Maga a kisfilm öt és fél percet foglal magába, rendezője és egyben animátora pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte a tanulmányait, majd a Pannónia Filmstúdió és a Varha Stúdió munkatársaként dolgozott, jelenleg pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vendégoktatója. Nem kisebb animációs filmeken dolgozott eddig, mint például a 2008-ban Oscar-díjat nyert Péter és a farkas.