Te + Én

5 ok, amiért igazán jó néha egyedül lenni

Még akkor is, ha társasági emberek vagyunk, néha szükségünk van az egyedüllétre. Még annak is érdemes egyszer-kétszer bezárkóznia a világ elől, aki egyébként nem szeret egyedül lenni, és élete a társaság. Az extrovertáltaknak is jár az énidő, nem csak az introvertáltaknak – mondjuk is, hogy mit nyerhetnek belőle.

1. Megismerhetjük saját magunkat

Ha sokat vagyunk társaságban, akkor általában a közös megegyezés dönt mindenről, és nem igazán van időnk arra, hogy a saját érdekeinket érvényesítsük. Ez jól is van így, hiszen nem kell másokra erőltetni az akaratunkat, de az már baj, ha annyira keveset vagyunk egyedül, hogy nem tudjuk, mi mire is vágyunk. Az énidőben kicsit tudatosulhat bennünk, hogy mivel szeretjük tölteni a szabadidőnket, mit szeretünk csinálni, és hova szeretünk járni – a csordaszellem nélkül.

2. Rájövünk, ki is hiányzik igazán

Lehet, hogy rengeteg barátunk van, és lehet, hogy mindig van kit felhívnunk, ha valamit szeretnénk csinálni – de amikor egyedül maradunk, és csak befelé fordulunk, akkor képesek vagyunk megállapítani, ki az, aki igazán hiányzik, és akinek a társaságára a legjobban vágynánk. Különbség van aközött, hogy csinálnánk valamit, és ehhez keresünk embert, vagy egyszerűen valakivel szeretnénk találkozni, mert hiányzik a társasága.

Fotó: Pexels.com/CC0 License

Fotó: Pexels.com/CC0 License

3. Felfedezhetjük a kreativitásunkat

Mindenkiben ott lakozik a kreativitás, csak lehet, hogy még nem találtuk meg, miben is tudnánk kiélni azt. Egy kis egyedüllét segít, hogy kipróbálhassuk, mi az, amiben a legjobban kibontakozhatunk. Az alkotás áldás, és az anélküli élet sokkal sivárabb.

4. Törődhetünk magunkkal

Nem, az a néhány fánk nem számít törődésnek, amit a barátokkal megeszünk – ha egyedül vagyunk, tényleg arra tudunk figyelni, hogy mit szeretnénk, és mivel tudunk kedveskedni egy kicsit saját magunknak. Néha kell, hogy olyan dolgokat csináljunk, amit élvezünk, és kényeztessük magunkat is, ne csak mások után menjünk.

5. Stresszmentesíthetünk

Ha folyton úton vagyunk, és folyton találkozunk valakivel, könnyen stresszesnek érezhetjük magunkat, hiszen nincs lehetőségünk kipihenni az aznap minket ért ingereket. Mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, amikor kifújja magát, és elengedi az aznapi nehézségeket.